Megkezdtük a My Reel Club™ idei nyilvános rendezvényeinek sorát. Június 24-25.-én tartottuk a Digital Pro Stúdióban a Juhász Gábor Trió Planets című albumának technikai bemutatóját, ahol a zeneszerző és a teljes műszaki stáb mesélte el élményeit, benyomásait a felvételi eljárásról, tanulságokról saját szempontjaik alapján a figyelmes és lelkes közönség előtt, akik hozzáértő kérdéseikkel tették még színessebbé a programot. Mi nagyon élveztük, de reményeink szerint másoknak is hasznos volt az összejövetel és a résztvevőkkel sikerült megismertetni a felvételkészítés technikai és zenei részleteit.
Koscsó Ferenc (MRC), a My Reel Club™ alapítója ismertette céljainkat és a klub jövőjéhez kapcsolódó terveinket, illetve a bemutató technikai eszközeit, különös tekintettel a méretes Danley hangsugárzókra, amik dinamikailag korlátlan hangzásukkal sokakat döbbentettek meg:
Matók István (Digital Pro Stúdió), a felvétel vezető hangmérnöke mutatta be a stúdió audio rendszerét, a Planets albumnál alkalmazott mikrofonozási koncepciót, illetve a soksávos PCM felvétel és az utómunka technológiai, esztétikai hátterét:
Papp László (MRC, LuXor Audio) az anyag DXD/DSD verziójának születéséről, technikai nehézségeiről és a különböző digitális formátumok, hangrögzítési technikák sajátosságairól, illetve az akusztikai környezetről beszélt:
Perczel Tamás az analóg szalagos verzió technikai hátteréről, a hozzá használt Nagra magnetofonról és annak beállításáról beszélt, de megtudhattunk néhány érdekességet a szalagról is. Juhász Gábor zeneszerző, a trió vezetője az album zenei anyagának születéséről mesélt, továbbá megosztotta velünk muzsikusi gondolatait, élményeit a felvételi eljárásról, ezzel izgalmas bepillantási lehetőséget adva a hallgatóságnak abba, hogy egy zenész miként is viszonyul a technikai környezethez és a hangminőséghez egy hangstúdióban, fellépés és zenehallgatás közben:
A bemutató végén a Digital Pro Stúdió frissen telepített lehallgató rendszerén lehetőség volt meghallgatni a felvétel Dolby Atmos verzióját is, ami egyben az első hazai jazzfelvétel is ebben az új formátumban. Közösségépítő szándékunknak megfelően a hivatalos program nem csak fegyelmezett előadásokból állt, mellettük érdekes beszélgetések, szakmai viták is kialakultak zenei és műszaki kérdésekben, mindenki elmondhatta a véleményét, benyomásait, élményeit. A lelkes előadók persze élen jártak a sztorizásban, de ez egyfajta szakmai ártalom is nálunk, hogy minden technikai szituációról eszünkbe jut egy történet.
A résztvevők nagy örömére bónuszként élő zenei élményt is kaphattunk, az album egyik akusztikus tétele hangzott el a helyszínen Juhász Gábor (gitár) és Oláh Zoltán (nagybőgő) előadásában. A szerzeményt persze meghallgattuk az összes elkészült felvételi formátumban is érdekes összevetési lehetéségként és persze nem úszhattuk meg a szokásos kérdést sem, miszerint melyik a jobb, de ez egyelőre maradjon a résztvevők titka! Az album július hónapban lesz elérhető mindenki számára.